1. Kellékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?

Ön a FATIX Kft. hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?

Ön – választása szerint-az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?

Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.

Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?

Ön a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?

A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a FATIX Kft. vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

2. Termékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?

Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?

Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. mintatájékoztató

Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.

A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: – a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy – a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy – a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti. (Ha a vállalkozás jogszabály vagy szerződés alapján jótállásra köteles, az alábbi 3. pont beillesztése is szükséges a tájékoztatóba)!

3. Garancia

Milyen esetben élhet Ön a Garancia jogával?

Hibás teljesítés esetén az ÁSzF alapján a FATIX Kft. jótállásra köteles.

Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?

A leszállított árura vonatkozó jótállás időtartama – egyes tartós fogyasztási cikkek esetén – fél év, amelynek kezdő időpontja az áru vevő általi átvételével kezdődik. A jótállási igény a számlával érvényesíthető, amely az áruval együtt kerül átadásra a vevő számára. A vevő a jótállási igényét a számlán található kiállítás dátumtól fél éven belül érvényesítheti.  Amennyiben a gyártó 1 év garanciát vállal termékeire úgy azt kell figyelemben venni.

Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól?

A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Felhívom a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok az 1. és a 2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik 4. Kifogás jelzése Garancia igény termék függvényében a vásárlást követő 24 hónapon belül érvényesíthető, ha a meghibásodás a vásárláskor már meglévő gyári hibából keletkezett. A reklamáció kezelését a garancia első 6 hónapos időszakában az esetlegesen szükségessé váló külső szakvéleményt a webshop ügyfélszolgálat szerzi be. 6 hónapon túl, de 24 hónapon belül pedig Ön fordulhat a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez, ha külső szakvéleményt szeretne a kifogásolt termékről. A garancia igény elfogadása esetén a fogyasztó által elvárható rendeltetésre figyelemmel, javítást, cserét – lehetőség szerint 15 napon belül biztosítunk. A kifogást minden esetben írásban kell jelezni. Kérjük,részletesen írja le a tapasztalatait a termékkel kapcsolatban, nyomtassa ki a dokumentumot és írja alá. Az aláírt dokumentumot a termékkel együtt küldje vissza a Webshop ügyfélszolgálatának:

FATIX Kft. 7100 Szekszárd, Csaba u. 30/B

Kérjük minden esetben a Webshop ügyfélszolgálattal vegye fel először a kapcsolatot. Munkatársaink mindent meg fognak tenni a problémarendezésének érdekében.

Amennyiben Ön úgy érzi, hogy panasza nem nyert megnyugtatóan rendezést, az alábbi fogyasztóvédelmi szervekhez fordulhat:

Budapest Főváros Kormányhivatalának Fogyasztóvédelmi Felügyelősége Cím: 1052 Budapest, Városház u. 7 Telefon: +36 1 328 0185 E-mail: [email protected]

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Békéltető Testület Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310 Telefon: 06 (1) 488 21 31 Levél cím: 1253 Budapest, Pf.: 10 E-mail: [email protected]

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Kormányzati hivatal Cím: Budapest, József krt. 6,

Tisztelt Vásárlónk!

Méretprobléma esetén, ha a termék nem volt használva, csak felpróbálva, cserélni tudjuk egy megfelelő méretűre. A vásárlást igazoló számla vagy annak másolata szükséges a cseréhez, valamint a cserélendő termék is, kifogástalan állapotban vissza küldve részünkre. Csere esetén, ki tudjuk küldeni futárral a terméket ennek díja az éppen hatályos szállítási költség amit előreutaláss tud rendezni. Minden esetben előtte vegye fel velünk a kapcsolatot.

Elállás és felmondás részletezése:

Vásárlónk 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést. Az elállási határidő az attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a vásárló vagy az általa megjelölt átvevő, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó terméket átveszi. Megrendeléstől való elállás esetén 14 napon belül visszatérítjük a termék vételárát. Ugyanakkor egyes meghírdetett akciós időszakok esetében 30, de akár 60 nap elállási lehetőséggel is élhet.

A megvásárolt termék visszaküldésének összegét a vásárló köteles viselni. Amennyiben a termék visszaküldése nem a megszokott fuvarozási módon rendeződik, úgy az ebből keletkező többletköltséget az üzlet nem köteles a vásárló felé megtéríteni.

Ha Ön elállási jogával élni kíván,elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni postán vagy elektronikus úton küldött levél útján az alábbi címek valamelyikére:

FATIX Kft. 7100 Szekszárd, Csaba utca 30/b Telefon: +36 300914400 E-mail: [email protected]

Ön határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát.

Az elállás joghatásai:

Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást,ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, a melyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott. A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Ön köteles számunkra a terméket indokolatlan késedelem nélkül,de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket. A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli. Ön kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett.

Tisztel Vásárlónk!

Amennyiben egy termékkel bármilyen probléma adódik, kérjük vegye fel a kpacsolatot ugyfélközpontunkkal ahol kollégáink további segítséget tudnak nyújtani. Kérjük a vásárlást igazoló bizonylatot minden esetben örízzem meg.

Futárszolgálattal történő visszaküldés esetén:

Megrendeléstől való elállás esetén alap esetben 14 napon belül visszatérítjük a termék vételárát. Ugyanakkor egyes meghírdetett akciós időszakok esetében 30, de akár 60 nap elállási lehetőséggel is élhet. A megvásárolt termék visszaküldésének összegét a vásárló köteles viselni. Amennyiben a termék visszaküldése nem a megszokott fuvarozási módon rendeződik, úgy az ebből keletkező többletköltséget az üzlet nem köteles a vásárló felé megtéríteni.

Szállítási cím: Fatix Kft. 7100 Szekszárd, Csaba utca 30/b e-mail: [email protected]

Translate »